http://www.nonprofit.hu/szerv/nyilatkozat/64084
Az FJSZ keresetet nyújtott be a Magyar Ingatlanhitel Zrt. ellen
A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet bírósági keresetet nyújtott be a Magyar Ingatlanhitel Zrt. ellen az alábbi okok miatt.

A kölcsönt adó cég (Magyar Ingatlanhitel Zrt.) önálló jelzálogot, valamint vételi jogot jegyeztetett be a javára, illetve az általa kijelölt társaság javára, azt azonban üzletszabályában kizárta, hogy a vételi jog gyakorlása esetén a fogyasztó éljen azon jogszabály (Ptk. 375. §) biztosította a jogával, hogy kérje a bíróságot a vételi jogból eredő kötelezettségei alól történő mentesítésre, abban az esetben, ha körülményeiben lényeges változás következik be.

Ez a rendelkezés a devizahiteleseket meglehetősen kedvezőtlen helyzetbe hozta, hiszen nemfizetés esetén nem a jelzálogjog bírósági végrehajtására került sor, hanem a kölcsönadó cég, illetve az általa kijelölt társaság gyakorolta a vételi jogot, azaz egész egyszerűen beszámította a követelést a vételárba, az adós, pedig elvesztette az ingatlanát.

Az üzletszabályzat további erősen kifogásolható rendelkezése, hogy a jogvitára az Állami Pénz és Tőkepiaci Felügyelet mellett működő állandó választottbíróságot jelölte ki. Ezzel az adósok lényegében elvesztették azon lehetőséget is, hogy pert indítsanak a vételi jog gyakorlása miatt, hiszen a választottbírósági eljárás nagyon drága, és nem vehetők igénybe a különböző illeték és költségkedvezmények sem.  

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma idéző végzésében felhívta a feleket, hogy jelenjenek meg a 2010. november 17-én 8:30-kor a 1027 Budapest, Varsányi Irén u. 40-44. III. em. 316. a. alatt tartandó tárgyaláson.

Egyesületünk képviseletét az ügyben a dr. Maráczi Zsolt és Társai Ügyvédi Iroda nevében dr. Garadnai Tibor ügyvéd úr látja el.

Kapcsolódó dokumentumok:
Az FJSZ keresete a Magyar Ingatlanhitel Zrt. ellen
Bírósági idézés (Magyar Ingatlanhitel Zrt.)